Március elején, egy vasárnapi éjszakán érkeztem a Menara Repülőtérre. A kis szicíliai szigeten eltöltött csendes, nyugalmas hét után azt gondoltam szédítő lesz majd érkezésem Marokkó negyedik legnagyobb, és a külföldiek által egyik leginkább látogatott városba, Marrakechbe való érkezésem. A város azonban csendes és nyugodt volt.
A taxis, akit a szálláshely küldött ki elém végtelenül udvarias volt és meglepően jól beszélt angolul.
– Magyarországról? Ismerek onnan néhány embert. De tulajdonképpen a világ minden tájáról vannak barátaim. Mindenféle nemzetiségű és vallású ember látogat Marokkóba és sokan közülük itt is maradnak. Mi mindenkit szeretettel fogadunk. Tudod, a marokkóiak nem rasszisták.
-Örömmel hallom. (Bárcsak én is elmondhatnám ugyan ezt a saját országomról.)
A medina szélén parkoltunk le és egy rövid telefonbeszélgetés után hátrafordult:
– Mindjárt itt lesznek érted. Ne mászkálj inkább ilyenkor egyedül.
Kisvártatva megjelent egy magas, cingár fiú, aki üdvözölt és elkísért a hostelig. Ahogy az útlevelemet kerestem a bejelentkezéshez rápillantottam az órámra. Éjfél volt. Eszembe jutott, hogy órák óta nem ittam és fél napja nem ettem semmit.
– Pár perc, amíg beírjuk az adataidat, aztán megmutatom a szobádat. Kérsz addig egy teát?
Tétováztam kicsit, hiszen mégiscsak késő volt és nem akartam visszaélni az udvariasságukkal, de a kiszáradt szám szónak eredt.
– Nagyon jól esne, köszönöm.
Egy csésze teának és néhány aprósüteménynek sosem örültem még ennyire. Mindez Marrakech egyik legolcsóbb hosteljében. A vendégszeretet és segítőkészség talán az a két szó, amely Marokkóról és a lakosságáról eszembe jut, de rögtön utána jön a következetlenség és a bizonytalanság is.
Másnap korán útnak indultam Agadir felé, de leragadtam a Jemaa el Fna-n és hosszasan bámultam és hallgattam a reggeli piaci nyüzsgést és zsongást két csésze isteni, méregerős kávéval. Egyszerre volt káoszos és szervezett, zajos és nyugodt, néha kicsit szagos máskor mámorító illatú, színes és szürke, ízletes és gyomorforgató. Később, az új városrészbe érve – ahol a keskeny sikátorokat felváltották a széles sugárutak, az útszéli árusokat a hatalmas pálmafák és szökőkutak, a pici, családias riadokat pedig a hatalmas resortok -, megállapítottam, hogy ez a kettősség nem csak a medinára, hanem egész Marrakechre; másfél hónap után után pedig egyértelművé vált, hogy Marokkóra általánosságban igaz.
A Facebook oldalamon leírtam a kalandokat és kihívásokat, amelyekkel az ottlétem alatt találkoztam, most inkább egy képes összefoglalót hoztam nektek az útról, amelyet a másfél hónap alatt jártam be. (A képekre rákattintva fel tudod nagyítani őket.)
Ha Marokkóba készülsz egyéni szervezésben és kérdésed van, utazás, szállás, árak vagy biztonság témakörben, keress bátran!
Agadir
Taghazout
Tamraght, Aourir
Paradise Valley
Tanger
Ceuta
Fnideq-Tetouan
Chefchaouen
Fez
Ouzoud vízesés
Marrakech
Útvonal
Ahogyan az a térképen látható maradt még felfedezni való bőven. Talán majd legközelebb…
Másfél hónap után, vegyes érzelmekkel értem haza. Valahogy így:
Gyönyörű volt. Finom volt. Kihívás volt. Lecke volt. Tiszta volt. Szép volt. Büdös volt. Sós volt. Vallásos volt. Színes volt. Mézes volt. Turistás volt. Mosolygós volt. Gyors volt. Helyi volt. Gondoskodó volt. Berber volt. Elhagyatott volt. Megértő volt. Arab volt. Bámulós volt. Ízletes volt. Afrikai volt. Virágos volt. Francia volt. Szemetes volt. Sok volt. Elég volt. Kevés volt.
travellerblog 
Vélemény, hozzászólás?