Pura Vida – avagy milyen az, amikor Costa Rica az otthonod

Akik követik a blog facebook oldalát, tudják, hogy az eredetileg körülbelül két hetesre tervezett costa ricai tartózkodásomból két és fél, majd még másfél hónap lett. Második otthonra leltem a kicsi óceánparti faluban, Playa Samarán. Imádtam ott minden napot, és egész Costa Ricát, de ahogyan semmi, ez a hely sem tökéletes.

 

Íme az én tapasztalatom, avagy 5 dolog, amit imádok Costa Ricában:

1. Természet, időjárás

Vastag, meleg ruhákra nem, viszont esőkabátra júliustól novemberig szükségünk lesz a trópusi éghajlatú Costa Ricában, ahol két óceán, dzsungelek, tűzhányók, egzotikus állatvilág, és rengeteg napsütés vár, az évi középhőmérséklet pedig 20 fok. A napos idő és a friss levegő jótékony hatásait aligha kell bárkinek is bizonygatni. Az pedig, hogy majmokba és hatalmas gyíkfélékbe botlasz lépten-nyomon, miközben kókuszvizet szlotyálsz, vagy lepucolt, összevágott ananászt falatozol az utcán sétálva, csak emel a hangulaton. (A nagy méretű csótányok, kígyók és pókok persze nem tartoznak a kedvenceim közé, de mit lehet tenni, ha ők is ennek a csodás ökoszisztémának a részei?)

 

2. Pura Vida

– Hogy vagy? / Jó reggelt!/ Mi újság!/ Köszönöm …

– Pura Vida!

Két szóban benne van az egész ország. Eleinte nem értettem, hogy miért ismételgetik, később már az volt furcsa ha nem hallottam egy nap legalább hússzor (ebédig). Hogy mit jelent? Tiszta vagy inkább letisztult, egyszerű élet. Pont amilyet a ticok élnek. A panaszkodás pedig szinte ismeretlen fogalom.

DSC_0009-01

3. Minden kicsit egyszerűbb(nek tűnik)

– Szia! Megvan még az a kiadó lakás? Ha igen, engem érdekelne, de alacsonyabb a büdzsém.

– Igen, megvan még. Megbeszéljük a bérleti díjat. Mikor költöznél?

– Holnap.

Az országhatáron, bankban és a rendőrségen volt szerencsém találkozni a helyi hatóságokkal és ügyintézőkkel és bár Kuba, Törökország (és Magyarország) után mindenre fel voltam készülve, kellemes meglepetés ért, ugyanis valamennyi ügyintézés nagyon gyorsan és gördülékenyen ment. Persze ezek nem vállalati ügyek, házvétel vagy egyéb nagyszabású dolgok, de ezekre sem hallottam panaszt senkitől. Feltéve, hogy van elég türelmünk. Lassú tempó, mosoly, Pura Vida!

 

4. Spanyol nyelv

– Mennyi lesz?

– Dos rojos.

– őőőő… hogy mi?

Szlengben nincs hiány, de ettől függetlenül Samarán ragadt rám a legtöbb spanyol az út alatt. Szerintem Costa Ricában jól érthetően és viszonylag lassan beszélnek az emberek. Kivéve az egyik kollégámat, akinek mindig mindent kétszer kellett elmondania, de a végén már csak nevettünk ezen. Szóval ha valaki külföldi nyelvtanfolyamon töri a fejét, javaslom ezt az országot (és Guatemalát is, ami egyébként olcsóbb).

5. Külföldiek – ticok

A legfrissebb hivatalos adatok alapján körülbelül 490.000 külföldi állampolgár él Costa Ricában, amelynek 80%-át a szomszédos Nicaraguából áttelepült lakosság teszi ki. 24.000 körüli az Egyesült Államokból áttelepült, tartózkodási engedéllyel rendelkezők száma. A hivatalos adatokat azonban, mint oly sokszor, itt is felülírja a valóság. A Costa Ricában élő észak-amerikai és európai lakosság száma a nyilvántartott sokszorosa. Csak azért nem szerepelnek a statisztikában, mert 3 havonta, a határon hosszabbítgatják a turista vízumukat.

Rengeteg külföldi él például a Guanacaste-félszigeten Liberia, Tamarindo, Nicoya környékén és természetesen Samarán is. Ha saccolnom kellene a falu fele lakossága külföldi. Persze árnyalja a képet a sok turista, illetve egy nagy spanyol nyelviskola és  egy masszőrképző is, amelyek diákjai hónapokig Samarán élnek. De a lényeg, hogy legalább annyi angol szót hallani, mint spanyolt. Két nyelv, megannyi élethelyzet, szokás és kultúra él ott tiszteletben, nyugalomban, boldogságban. Migráncsplakát nélkül.

DSC_0036-01

És az 5 dolog, amit nem annyira szívlelek:

1. Az épített és kulturális örökségek (és programok) hiánya

A fővárosban van egy színház és néhány múzeum. De a fővárosba inkább nem szeretnék menni, köszönöm. (lásd lejjebb). Viszont ahogy távolodunk a centrumtól az ország perifériája felé, mintha kiveszett volna az európai értelemben vett kultúra. Semmi történelem, semmi művészet. Samarán van egy (csak külföldiekből álló) csapat, akik próbálkoznak néha színházi jellegű előadásokkal, jobb híján az egyik sörözőben. Rajtuk kívül van egy szintén külföldiekből álló zenekar, akik néha tartanak élőzenés esteket. Ez volt az összes választékom az ott töltött idő alatt.

DSC_0016-02

2. Külföldiek – ticok

Azért a legösszetartóbb közösségekben is vannak problémák és ellentétek. Ami Samarán leginkább kiélesedett az a külföldiek által az infrastruktúra fejlettlenségére való panasz (úthálózat, internet stb.), de adót azért annyira senki nem akar fizetni, amiből kijavítanák esetleg a kátyúkat. Volt olyan is, aki fintorra húzta a száját, amikor egy helyi szolgáltatóról panaszkodva, annyit mondott, hogy “tudod az a rohadt tico mentalitás”. Aha tudom. Szerencsére az amerikai sokkal jobb. Pláne a jelenlegi vezetővel.

A másik oldal pedig a helyiek, akiknél néha azt éreztem, hogy minden külföldire – legyen az turista, vagy ott élő – két lábon járó pénzeszsákra tekint. “Neki ez nem számít, úgy is sok van.” Amikor eltört a bérelt szörfdeszkám magamon is megtapasztalhattam ezt a feltételezést, hiszen olyan természetességgel kérték el a 300 dollárt, mintha 30 lett volna. Valójában pedig pont annyi megtakarításom volt a havi büdzsémen felül, amit azért kuporgattam össze, hogy amikor a szezon után továbbutazok Kolumbiába, picit kevésbé legyen összehúzva az a bizonyos nadrágszíj. Persze nem meglepő ez egy olyan desztinációban, amelynek egyik fő küldőországa Svájc. Csak engem nem oda dobott le a gólya ugyebár.

DSC_0221-02

3. Lányok a kifutónszalagon

Éltem már korábban is tengerparti üdülővárosban és láttam hogy megy a helyi fiúk – turistalányok című, hol romantikus hol meg drámai szappanopera, de ez ott mindenen túltett. Costa Rica valahogy tényleg mindenkit lelazít és áttöri a gátlásokat. A szörfoktató fiúk kevés kivétellel hétről hétre, szezonban szinte napról- napra váltogatják a lányokat. Láttam persze a fordítottját is, azaz, hogy hogyan ejtették pofára elkényeztetett szöszi európai kislányok a naiv, szerelmes helyi fiúkat, akik nemhogy Európában, de még Costa Ricán kívül sem jártak és egyetlen vagyonuk a kis piros vagy fekete retró biciklijük.

4. San José

Egy fővárosnak az egész országot reprezentálnia kellene. Szerintem San José inkább csak lejáratja Costa Ricát. Én próbáltam szeretni. Én próbáltam benne szépséget találni, meg jó dolgokat, de nem megy. Feszültté, ingerültté tesz az a város. Koszosnak és lepusztultnak látom és nem érzem ott biztonságban magam. Az meg már csak hab a tortán, hogy a buszpályaudvarhoz vezető úton egy zombinegyeden kell átvágni. A drogoktól és alkoholtól teljesen kikészült (nem az ártalmatlannak tűnő) emberek ott ülnek, lökdösődnek, veszekednek a sétálóutcától két sarokra egészen a pályaudvar épületéig.

5. Helyi közlekedés

– Hogy jutok el ebbe a nemzeti parkba?

– Különjárattal, vagy kocsival.

– Na nehogy már, ez tök híres és itt van viszonylag közel, tuti megy oda busz.

Nicoya buszpályaudvar:

– Mikor megy a következő busz ebbe a nemzeti parkba?

– Oda nem megy. Menj ebbe, errefelé megy busz. Nem a bejáratnál tesz le, de a közelében.

– Oké. Mikor indul?

– 3 óra múlva.

3 órával később (délután 1-kor) a buszon:

– Nemzeti Park!

– Akkor én itt leszállok, köszönöm. Mikor indul vissza az utolsó busz?

– Ez az utolsó busz.

– Ugye most csak viccel?!

Ez nem egy peches nap. Ez a costa ricai helyi közlekedés. Az egész országban, nem csak Guanacaste régióban. Kevés járat, nincsenek összehangolva, random járnak, nem foglalható előre az interneten, kényelmetlen és lassú. Cserébe nem túl drága.

Nemzeti Park bejárat fél óra gyaloglás után:

– Egy jegyet kérek. Amúgy ez egy vicc. Mi az, hogy ide nem jár busz? Illetve az az egy egész nap. Hihetetlen! Most akkor hogy megyek vissza Samarára?

– Van egy barátom, akinek vannak kiadó apartmanjai itt.

– Na ne szórakozz velem amigo, nekem holnap reggel dolgoznom kell.

– Tranquilla. Az egyik kollégám megy Nicoyába 3-kor. Elvisz.

Mit mondjak? Mégiscsak imádni kell ezt a helyet!

DSC_0057

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Működteti a WordPress.com. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt kedveli: