És mondd csak…te nem félsz?

De! A méhektől. A darazsaktól meg egyenesen rettegek. Egyszer gyerekkoromban jól összemartak, mert azt hittem jó móka vizet spriccelni a fémoszlopba, ahol fészkeltek. Azóta, ha meghallom a zümmögésüket – pláne ha valami lódarázs féleség- önkívületi  állapotban, behúzott nyakkal eliszkolok, amilyen gyorsan csak tudok. Próbálok dolgozni ezen a fóbián, de nem sok sikerrel jártam eddig. Szóval mit lehet tenni? Egyrészt megtanultam, hogy nem kell ujjat húzni velük, másrészt meg valószínűleg nem a méhész egyesületből választok majd férjet…

Na jó, komolyra fordítva a szót, az utammal kapcsolatos három top kérdés:

  1. Mikor jössz haza?
  2. Miből finanszírozod az utad?
  3. Nem félsz?

Ez utóbbira szeretnék most kicsit bővebb választ adni Törökországgal, Mexikóval, Hondurassal, El Salvadorral a hátam mögött, egy kolumbiai hostelben ülve. Ahogyan azt már korábban is írtam, nem gondolom, hogy megtaláltam a biztonságos utazás szelencéjét, hogy majd én túljárok az összes gazfickó eszén, vagy hogy valami védőburokban vagyok és nem kerülhetek pácba. Csupán csak az utazási vágyam erősebb a félelmemtől, hogy mi lesz, ha ‘valami történik’. Úgy döntöttem tehát, hogy utánajárok mik azok a ‘valamik’, amik egy ilyen út során történhetnek és megpróbálok mindent megtenni annak érdekében, hogy megelőzzem a bajt, vagy minimálisra csökkentsem a negatív hatást.

A leggyakoribb félelmeket gyűjtöttem egy csokorba és gondoltam megosztom veletek is, hátha tudok néhány hasznos tanáccsal szolgálni.

Nem félsz, hogy…

eltévedsz?

Nos, közel egy évem van hazatalálni… 🙂 Oké szóval, volt egy olyan tervem indulás előtt, hogy majd veszek helyi SIM kártyákat mindenhol, hogy legyen mobilnetem, de végül úgy döntöttem, hogy felesleges. Egyrészt mert nem bánok némi internet-detoxot, másrészt meg nem igazán érzem szükségét. Alapvetően arra vagyok berendezkedve, hogy két szálláshely között nem lesz netem (van persze kivétel, de ezek esetlegesek: busz, reptér, éttermek, közterek) ezért némi előzetes tervezésre van szükség. Először is mindig foglalok szállást, mielőtt új városba indulok. Ha nem vagyok biztos benne, hogy meddig maradok, akkor csak egy éjszakára, aztán ha úgy alakul meghosszabbítom. Országhatár átlépéskor is fontos, mert vízumra ugyan nem volt eddig szükségem egyik országban sem ezen az úton, de mindig megkérdezték a helyi szállásom címét. Szóval indulás előtt készítek pár képernyőfotót a szálláshely címéről és helyéről a térképen és előre eldöntöm, hogy hogyan jutok majd el oda a buszpályaudvarról/reptérről (gyalog, taxi, uber, helyi közlekedési eszköz). Ez abban is segít, hogy legyen már némi elképzelésem a városról. A szálláshely-látnivalók-pályaudvarok elhelyezkedéséről és a távolságokról. Szóval a tervezés, az offline térkép és némi spanyol nyelvtudás eddig átsegített minden útkeresési akadályon, még Kubában is.

elhagyod a pénzed/útleveled/egyéb értékedet?

Alapvetően rendezett vagyok, de hajlamos elbambulni/gondolataimba feledkezni/kapkodni/csörtetni/túlságosan belelkesedni és nem végiggondolni. Szóval előre megegyeztem magammal, hogy kialakítok egy ellenőrzési rutint, amelyet alkalmazok majd minden indulás előtt és utazás közben. Ez eddig remekül bevált. (Na jó egy fülhallgatót elvesztettem Utilán, de azon a helyen még magam is elhagytam egy kicsit.) Egyébként kicsit örülök, hogy 30 évesen kezdtem ezt az utat, nagyobb felelősségtudattal. Guatemalában egy ránézésre 21-22 éves leány és barátai úgy gondolták, hogy jó ötlet Hondurasba utazás előtti éjszaka hajnalig bulizni és inni, majd részegen útnak indulni. 30 percet vártunk a lányra a kisbuszban hajnali 4-kor, mert nem találta az útlevelét, majd mikor végre meglett és felszálltak végigvinnyogták az utat a határig, ahol kiderült, hogy megint elhagyta az okmányt. Közel egy órán át kereste mindenki, de nem lett meg, így ő aznap Utila helyett Guatemalavárosba utazott vissza a nagykövetségre.

ellopják a holmid?

Honduras és El Salvador után picit lelazítottam a radarokat, amikor Costa Ricára, a statisztikák szerinti legbiztonságosabb közép-amerikai országba értem. A második héten a fejem mellől lopták el a telefonom miközben én békésen aludtam. Nem mondom, hogy nem bosszantott, de mivel fel voltam rá készülve, hogy megtörténhet, nem estem kétségbe. Minden adatot, kontaktot, fotót és videót folyamatosan mentettem a felhőbe, az egyedüli probléma az egyik bankszámlám netbankjához való hozzáférés volt. Utólag már tudom, hogy hoznom kellett volna egy extra SIM kártyát. Mit lehet még tenni?

  • Lakat: majd minden hostelben van zárható szekrény, melyet a saját lakatoddal tudsz használni
  • Két hátizsák az utazáshoz és egy kicsi városnézéshez: egy nagy, amiben csak ruháim, és egyéb értéktelen holmi van és egy kisebb, amiben az értékeimet őrzöm és jön velem a buszra, repülőre és sosem hagyom őrizetlenül. Van még egy kis rongy hátizsákom, amit városnézéshez használok, hogy ne kelljen örökké ki-be pakolni az utazós táskákból.
  • Minimális készpénz: havi büdzsémet két részletben szoktam felvenni. Mivel nem élek nagy lábon ez nem jelent vagyonokat, de ezt is szétosztva tárolom és igyekszem úgy időzíteni a készpénz felvételeket, hogy ne kelljen sokáig magamnál tartani. Pl. nem éjszakai buszutak előtt veszem fel, hanem ha már megérkeztem valahová, van szállásom és van hová elzárnom a  pénzt.
  • Legalább két bankkártya: és lehetőleg két különböző bankszámla. Nem hiszem, hogy sok magyarázatot igényel. Ha ez egyiknek nyomavész, kell egy tartalék. És az sem baj ha az összes megtakarított pénzed nem egy számlán várja  a sorsát.
  • Értékeidet ne hagyd őrizetlenül: triviális szabály mégis hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla.  Mexikóban egy éjszakai buszjáraton kiraboltak egy spanyol párt, akik táskáikat az ülések feletti polcra tették és természetesen elaludtak. Reggelre csak a táska volt a helyén, de a laptopjuk és ki tudja mi más már valaki másnál lapult. A buszpályaudvarra érve a rendőrség átnézte az utasok táskáját, de a lopott holmi sajnos nem került elő.

megtámadnak és/vagy kirabolnak?

Ha ilyesmire kerülne a sor gondolkodás nélkül odaadnám a nálam lévő értékeket. Pontosan tudom, hogy itt, Latin-Amerika bizonyos részein a bűnözés teljesen más szinten zajlik, mint otthon. Semmi nem ér annyit, mint az életed, itt pedig van, hogy nem packáznak. Közel nyolc hónap van mögöttem ezen az úton és eddig még nem kerültem ilyen jellegű bajba. Mexikóvárost majdnem kihagytam, mert azt feltételeztem, hogy ott egészen biztosan valami rossz történik majd velem. Aztán mégis vettem a bátorságot, hogy elmenjek a “veszélyes városba”, és milyen jól tettem. (Ebben a bejegyzésben olvashattok róla.)

  • Tanulmányozom a város térképét, elolvasom utazók bejegyzéseit és beszélek a szállásadómmal. Gyakran használok offline térképet, pláne nagyobb városokban, de csak helymeghatározásra. Az útvonalat magam jelölöm ki séta közben. Általában a megérzéseimre hallgatok, ha úgy ítélem meg, hogy jobb nem átsétálni az adott városrészen, inkább kerülök.
  • Mindig van nálam készpénz, de csak annyi amennyire szükségem van az adott napon. A telefonom általában nálam van, a kamerám csak akkor ha már ismerem a környéket. Egy fotó sem ér annyit, hogy kést szorítsanak érte a torkomhoz.

Tudatosítottam magamban és elfogadtam indulás előtt, hogy bármelyik nálam lévő tárgyat elveszíthetem, vagy elvehetik tőlem így nem is gondolkozom és pláne nem szorongok ezen. Igaz az talán segít a helyzeten, hogy nem igazán vagyok tárgyakhoz ragaszkodós típus (emberekhez annál inkább).

átvernek?

Bár sok helyen azt tapasztaltam, hogy a helyiek már tudják, hogy a hátizsákos utazó nem az, akinek eladnak majd egy halom túlárazott kínai szuvenírt. Mégis ahol külföldiek vannak, ott sokan szeretnének valamit eladni és vannak közöttük kevésbé korrektek is. Újra csak azt tudom mondani, hogy előretervezés. Új országba utazás előtt mindig megnézem a hivatalos középárfolyamot és a reptéren/pályaudvarokon csak a szükséges minimumot váltom. Szerencsések vagyunk, (vagy lehet, hogy annyira nem is?), hogy az Internet korában élünk és MINDENRŐL találhatunk információt a neten. Szinte biztos, hogy valaki járt már ott ahová készülsz, a Google pedig a barátunk: “Taxi ár San José reptér – belváros 2018”. Aztán még azelőtt megegyezek a taxisofőrrel, hogy beszállok  a járgányba. A nagyon nyomulós, hangos alakokat próbálom kerülni. Megvárom amíg továbbáll, vagy arrébb sétálok 20 méterrel és ott vásárolok/intek le taxit.

elrabolnak/megerőszakolnak…?

Otthon sem vagyok a bárban egyedül iszogatós, vagy egyedül bulizni járós fajta, külföldön sincs ez másképp. Csak olyanokkal megyek el szórakozni akiket már ismerek, és nem indulok haza egyedül, pláne nem gyalog a buli után. Az indulás előtt felállítottam a fontossági sorrendemet, melynek legelején a biztonság állt, felülírva minden mást. Ennek értelmében nem stoppolok például, csak azért, mert az nagyobb kaland vagy mert ingyen van. Nem szoktam éjszakai városnézésre sem menni egyedül, és bár eddig csak jó tapasztalatom volt és egyszer sem kerültem veszélyes helyzetbe, egy fokkal kevésbé vagyok közvetlen a számomra idegen emberekkel, például az utcán vagy járműveken. Aki ismer az tudja, hogy még így sem vagyok távolságtartó… 🙂

terrortámadás/merénylet áldozata leszel?

Ez a kérdés kicsit kilóg a többi közül, gyakori törökországi látogatásom okán találkoztam vele többször is. Nem mondom, hogy a tucatnyi állig felfegyverkezett katona és rendőr láttán nem szorult kicsit össze a gyomrom az Atatürk reptéren, vagy, hogy nem jutott eszembe a robbantásról látott videó amikor a Taksim téren sétáltam le a metróba. Törökországba azonban kicsit hazajárok. Nem tudok rá úgy tekinteni, mint egy desztinációra, ahová idén inkább nem megyek nyaralni, mert veszélyes. Sok barátom él ott, rengeteg emlék köt oda, szerencsére többnyire régebbről, amikor még szabadabb és biztonságosabb ország volt.

megbetegszel?

Azt hiszem ez az amin a legkevésbé aggódtam. Szerencsésnek mondhatom magam, mert nem vagyok beteges, nem kell rendszeresen gyógyszert szednem, nincs allergiám és jó erős “paraszt gyomorral” vagyok megáldva. (áldás ez?:) Az elmúlt hét közel 8 hónap alatt egyszer egy napig nyomtam az ágyat Kubában erős gyomorfájdalommal. Meg egyszer nagyon másnapos voltam Mexikóban. Millió horzsolás, zúzódás, ilyen olyan csípések. Ezzel eddig le is tudtam a betegeskedést és a sérüléseket. Persze történhet nagyobb baj is, ezért választottam például körültekintően biztosítást és hoztam magammal egy alap gyógyszer ellátmányt.

megsínylik a kapcsolataid?

Több utazótól is hallottam történeteket arról, hogy hogyan szakadtak meg baráti kapcsolataik, vagy romlott meg viszonyuk a családjukkal, mert úgy döntöttek, hogy hosszabb időre elutaznak vagy netán egy útra szóló jeggyel világgá mentek. Én nagyon szerencsésnek mondhatom magam, mert mindenki, aki fontos a számomra támogat, bátorít és segít ha szükségem van rá. Mindenki velem örül, hogy megvalósítom az álmom, függetlenül attól, vagy azzal együtt, hogy nagyon aggódnak értem. Vannak, akik talán nem értik, hogy miért csinálom, de elfogadják és nem kritizálnak miatta.

mi lesz ha hazajössz?

Minden és mindenki kicsit más lesz. Én is. Majd egy év eltelt távol az otthonomtól, távol a szeretteimtől, távol mindentől amit ismertem és megszoktam. Házak épültek fel, új kapcsolatok alakultak ki, régiek bomlottak fel. Lemaradtam ünnepekről, baráti  és családi eseményekről. Boldog pillanatokról és nehéz időkről. Nem voltam ott, hogy velük örüljek, vagy támogassam őket, amikor szükségük lett volna rám. Cserébe kaptam megszámlálhatatlan élményt és kalandot. És ők visszakapnak egy boldog és kiegyensúlyozott Csillát. Rengeteget tanultam a világról és magamról is. Minden változott, minden változik és ez így van jól. Nem aggódom amiatt, hogy mi lesz, ha hazamegyek, mert már tudom, hogy mindent meg lehet oldani.

Mondták, hogy bátor vagyok. Meg azt is, hogy nem bátor vagyok, hanem vakmerő és a kettő nem ugyan az. Talán kicsit mindkét állítás igaz, talán egyik sem. Nem tudom. Azt viszont már igen, hogy valamit pusztán a félelemre fogva meg sem próbálni, csak kifogás. Emellett azt is gondolom, hogy az utazás ezen formája nem való mindenkinek és ezzel nincs is semmi probléma.

Tudjátok mi a legnagyobb félelmem? Hogy különböző kifogásokra hivatkozva elengedem magam mellett a lehetőségeket az álmaim megvalósítására, mígnem túl késő lesz…

Ha kérdésed van a témával kapcsolatban, vagy épp utazni készülsz és jól jönne pár gyakorlati tanács, akkor kattints ide, vagy küldj üzenetet a Facebookon, vagy a e-mail címemre! 🙂

(Még egy  fontos dolog: bár ez az első hosszú távú hátizsákos utam, viszonylag sokat utaztam már korábban is, így azért volt némi általános tapasztalatom. Emellett pedig sokat olvastam a témában, Backpacker (Vigh) Bori Hogyan menjünk világgá? című könyve például rengeteg jó tanácsot adott.)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Működteti a WordPress.com. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt kedveli: