Hátizsákkal Kubában – avagy egy hónap időutazás (2. rész)

2018. Február másodikán érkeztem meg Kuba egyik legfelkapottabb és legismertebb üdülővárosába, Varaderoba egy charternyi télből a nyárba vágyó turistával, ahogy elnéztem egyedüli hátizsákos utazóként. Ez az útlevelemet ellenőrző határőrnek is feltűnt, így rögtön kiállított a sorból, hogy egy rakás kérdést tegyen fel. Főként EU-s utazásokhoz voltam szokva, na meg Törökországhoz – de oda haza járok -, ezért kicsit furcsán érintett a faggatózás. Mire végre kiértem a tranzitból nem csak az utastársaim tűntek el, de a bőröndök is a szalagról. Az én fekete hátizsákomnak pedig hűlt helye volt. Szaladgáltam fűhöz fához, de senkit nem izgatott különösebben a dolog. “Nézz szét!” – mondogatták. Mégis hol? – gondoltam magamban naivan. Nem heverhet csak úgy egy hátizsák őrizetlenül egy reptéren… Ó dehogy nem! Az egyik sarokban leltem rá, ott szomorkodott egyedül, sorsára hagyva. Újra emlékeztettem magam: Csilla, nem Európában vagy! Az, hogy az Airbnb-s szállásadóm nem várt a kijáratnál, ahogyan ígérte már nem lepett meg. Vettem egy internetkártyát, meg egy sört, leültem egy padra és jeleztem az otthoniaknak, hogy szerencsésen megérkeztem. Ezután alkudoztam kicsit a taxisokkal, és elindultam Matanzas felé. Kalandos út lesz ez, gondoltam mosolyogva, miközben a taxi ablakán át, a pálmafák mögött lenyugvó napot néztem.

Az előző posztban leírtam néhány általános tudnivalót és hasznos tanácsot Kubáról, most pedig szeretnék nektek kicsit mesélni az egyes állomásokon átélt tapasztalataimról és élményeimről.

Matanzas

Az első két éjszakára Matanzasban foglaltam szállást, jóval kedvezőbb áron, mintha Varaderoban tettem volna. Egyébként sem vonzott különösebben Varadero, csak azért maradtam pár napig a környéken, hogy akklimatizálódjak kicsit. Matanzas nem tartozik a turisztikailag kiemelt desztinációk közé, viszonylag kevés a látnivaló, egy-két napot azonban el lehet tölteni aktívan a városban. A költők hazájának, sőt Kuba Athénjának is nevezik, de ezt én azért túlzásnak érzem. A külföldiek alacsony száma viszont az árakat is alacsonyan tartja még a belvárosban is. Emellett pedig belekóstolhatunk a ‘valódi’ kubai hétköznapokba.

Látnivalók:

• Gyógyszertár Múzeum – az első ilyen típusú múzeum Latin – Amerikában
• San Severino Kastély
• Sauto Színház
• Palacio de Junco Múzeum
• Cuevas de Bellamar (Bellamar barlangok) – a képek és értékelések alapján nem fogott meg különösen, így nem látogattam meg, de ha valaki Varaderoban nyaral egy fél napos kirándulásra megfelelő program lehet.

 

Varadero

Türkiz tenger, pálmafák, hideg sör, jó (és drága) éttermek, all inclusive szállodák és világosabb homok, mint amit Dél-Európában megszoktunk, de azért nem teljesen olyan, mint a katalógusban. Gondoltam ha már ott vagyok, azért megnézem magamnak a nyaralóparadicsomot egy egynapos kirándulás keretén belül. Végül azonban többe került a leves, mint a hús. Szerettem volna ugyanis a helyiek által használt busszal átmenni, de a jegypénztárban a hölgy azt mondta hogy nincs busz (neked) és átirányított a Viazul pulthoz. A kollektív taxihoz nem volt kollektívám így maradt a turistabusz. 12 CUC volt a jegy oda-vissza, ami lássuk be nem kevés, ráadásul másnap kiderült, hogy a kiírás félrevezető volt a matanzasi állomáson és a Camagüeybe tartó éjszakai busz nem onnan közvetlenül, hanem Varaderoból indul, úgyhogy mehettem vissza.

Látnivalók:

Van néhány attrakció a közelben, de ezekről nem tudok beszámolni. A napomat pihenéssel, a napozás – hideg sör – pálmafák árnyékának arany háromszögében töltöttem.

 

Camagüey

Kuba harmadik legnagyobb települése. Történelmi belvárosa, s XVIII. században épült házai az UNESCO kulturális világörökségének része. Egy napot töltöttem itt hajnali érkezéstől az éjszakai továbbindulásomig Baracoába. Mivel szállásom nem volt, a pályaudvaron pedig nincs csomagmegőrző, mindkét hátizsákom elkísért az útra, a vállaim legnagyobb örömére. Ennek ellenére nagyon klassz napot töltöttem a városban: barátságos helyiekkel beszélgettem, finom kávét ittam és jókat ettem.

Látnivalók:

• Vessz el a belvárosi labirintusban. A legenda szerint a város kanyargós utcáinak és labirintusszerű elrendezésének célja a kalózok és más, a várost megtámadni és kifosztani készülő csoportok megakadályozása volt. A kiutat csak a helyiek ismerték, így tudták lépre csalni a gazfickókat.
• Parkok, múzeumok:
  • Plaza de los Trabajadores (Munkások tere): természetesen egy hatalmas Che Guevera emlékművel díszített épülettel.
  • Ignacio Agramonte Park: bárokkal és éttermekkel és a függetlenségi háború helyi hősének, Ignacio Agramontenek emlékművével
  • Casa de la Diversidad: látogatásom napján zárva volt, de az épület kívülről is  érdekes látványosság
• A város bővelkedik szebbnél szebb templomokban. Ezek közül az én kedvenceim:

  • Inglesia de Nuestra Señora de la Soledad – elkerülhetetlen, a város egyik főterén található

  • Inglesia de Nuestra Señora de la Merced -1748 óta ékesíti a várost

  • Inglesia de Sagrada Corazon de Jesus – egy szép kis park mellett található, a fák árnyékában hűsölve is lehet róla jó képeket készíteni
• Egyéb:
  • Camagüey Hollyoodja – mozis dizájnnal díszített utca a belvárosban
  • Vasútállomás régi szerelvényekkel. Óvatosan, mert a sínek a város közepén vezetnek át, és nincs sorompó!
  • Calle Maceo – belvárosi sétáló utca, régi épületekkel, szállodákkal, kávézókkal

 

Baracoa – “Egy farmer machete nélkül nem farmer” (helyi idegenvezető)

Amikor a kubai körutamat szerveztem, megakadt a szemem egy blogbejegyzés alcímén: Baracoa, Kuba szíve. Végigolvastam néhány utazó beszámolóját és megnéztem a Google képtalálatait, majd 3 felkiáltójellel véstem fel a listámra. Három napot terveztem ott tölteni, végül nyolc lett belőle. A kedvenc városom lett Kubában, ahová szeretnék majd még egyszer visszamenni.

A sziget partjait elérve itt kötött ki először 1492 októberében Kolumbusz Kristóf, akit a feljegyzések alapján elvarázsolt a hely szépsége és hajónaplójába szuperlatívuszokban írt a tájról. Nevének eredete valószínűleg az őslakosok nyelvéből, az Aracua szóból ered, jelentése “a tenger jelenléte”. Baracoa volt az első város, amelyet a spanyolok 1512-ben Diego Velázquez vezetésével megalapítottak a szigeten, így rövid ideig az ország fővárosaként is jegyzik. (Ezt követte 1514-ben Santiago de Cuba és 1515-ben Havanna.) Ennek ellenére sokáig izolált, csak hajóval megközelíthető és emiatt jelentéktelen település volt. 1960-ban épült meg az út, amely összeköti a várost a tartomány székhelyével, Guantánamoval. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy a település természeti környezete érintetlen, kristálytiszta, az ott élők pedig végtelenül barátságosak és érdeklődőek. Sajnos ahogyan sok más települést, Baracoát sem kímélte a 2016-ban, a térségben tomboló Matthew hurrikán, amelynek nyomait két évvel később is őrzi még a környék.

 

A nemzeti parkok, vízesések és hegyi ösvények csak helyi túravezetővel látogathatóak. Ha önállóan érkezel, a park bejáratánál delegálnak neked egy vezetőt. A másik lehetőség, hogy a városban található utazásszervezőknél fizethetsz be (Cubatur, Havanna tur stb.) Teljesen mindegy, hogy melyikhez mész, ugyanannyiba kerül és tulajdonképpen együtt dolgoznak. Ha ezt a megoldást választod, akkor angolul jól beszélő, képzett idegenvezetőt, a transzfert és a belépőjegyeket is megkapod a befizetett díjért cserébe. Nem szükséges előre foglalni csak jelenj meg valamelyik iroda előtt 9 előtt 10 perccel. Az indulással addig kell várnod amíg összejön egy terepjárónyi ember (vadul telefonálgatnak egymásnak az irodák) aztán indul a menet. Hogy hány ember fér el egy ilyen autóban? Több, mint gondolnád!

 

Baracoában minden nap esik az eső, erre készülj fel, ha oda készülsz. Általában rövid trópusi záporok ezek, amelyektől felfrissül a levegő és amelyeknek köszönhetően a környék mindig csodaszépen zöldell.

Látnivalók, túrák: 

• Boca de Yumuri túra – azt nyilván sejted, hogy nem vagyok a szervezett utak híve, szeretem a magam módján felfedezni a meglátogatott helyeket, de nem bántam meg, hogy erre a túrára idegenvezetővel mentem. Először egy közeli faluba mentünk el, ahol a környéken termő, egzotikus növényekről és az igazi kézműves csokoládé elkészítéséről tudtam meg új, számomra érdekes információkat:
  • A kakaófa 6 havonta terem új gyümölcsöt, amelynek héjából gyógyszert készítenek, ezért az élet fájának is nevezik. Ezer virágból egyetlen lesz termés, színe többféle lehet, de végül mindegyik sárga lesz, mire megérik. Baracoa környéke az ország legnagyobb kakaótermelő vidéke. A termés nagy része a gyárakba kerül, de a helyieknek is hagy belőle az állam, így maradt fenn és öröklődött a kézműves csokoládé készítés mestersége a környező falvakban. A kakaóbabot megpörkölik, ledarálják, a masszát formába töltik, 15-20 percre hűtőbe teszik, majd becsomagolják. Állítólag évekig eláll így, mindenféle tartósítószer nélkül. Na nem mintha évekig őrizgetné bárki. Reggelire itt alap egy nagy bögre, sűrű csokoládéital, amit nagy örömmel kortyolgattam minden áldott nap. Nem csak azért mert nagyon finom volt, de kellett az energia a sok kalandhoz.

 

• Kávé: a Cubanita kávézólánc kivételével sehol nem ittam jó ízű kávét Kubában. Drágább éttermekben, szállodákban biztosan kapható, de feltételezem, hogy a nagy részét exportálják. Azt is hallottam, hogy a boltokban a helyiek által vásárolt darált kávéba babot kevernek, hogy növeljék a tömegét. Szomorú, ha igaz. A baracoai idegenvezetőnk szerint az idegek lenyugtatására, stresszre egy pohár rumos kávé a megoldás. Mint megtudtuk a kávécserjének nem tesz jót az erős napsütés, szüksége van az árnyékra, ezért banánfákat ültetnek a növények közé. A banán egyszer terem, utána kivágják, de rögtön mögötte már nő a következő növény.
• Baracoa narancs termő vidék is, a zöld narancsból készített gyógyszert májbetegeknek adják, tisztítókúra gyanánt. (Sajnos a töménytelen rum fogyasztás miatt elég gyakori betegség). Nekem is volt ‘szerencsém’ egy természetes gyógykészítményt kipróbálni. Utazás két egymást követő éjszakai buszjáraton, az őrült fokozaton nyomatott légkondival kiegészítve elég csúnya megfázást és köhögést eredményezett. A panaszaimra válaszul egy barna üvegcsét kaptam a gyógyszertárban. A szaga nagyon rossz volt, az íze még rosszabb. Az üvegen ez állt: miel con ajo (méz fokhagymával). Nem mondom, hogy rögtön rendbe jöttem tőle, de segített a szűnni nem akaró köhögésen.

 

A farm után meglátogattuk a Yumuri szorost, amelynek története a Taíno-indiánok koráig vezet vissza.  A legenda szerint a spanyol kolonizációnak ellenálló őslakosok kegyetlen bántalmazást és kínzást szenvedtek el, ezért inkább az öngyilkosságba menekültek. A szoros szikláiról vetették a mélybe magukat, miközben azt kiabálták “Ya morí!” (Én meghaltam). Innen kapta a szoros és az azt átszelő, kristálytiszta folyó (Yumurí) is a nevét, amelyen kis hajókirándulást tettünk majd meg is mártóztunk a hűs vízben.

 

A következő megálló neve a Német ösvény. A területen átvezető egyetlen szárazföldi út ezen az egykori ösvényen át vezet, amely meglepően egy német család tulajdonában volt. A képen látható járaton való átkelésért pedig bizony pénzt szedtek be.

 

A túra utolsó állomása pedig a bájos Maguana beach volt, ahol kicsit megpihentünk, élveztük a délutáni napsütést mielőtt visszaindultunk a városba.

• El Yunque túra – a hegy formája egy üllőre hajaz, erről kapta a nevét. Induláskor megismerkedtem a túratársaimmal, néhány európai fiatallal és egy csapat nyugdíjas ukránnal. Egy ideig próbáltunk együtt haladni, de a túravezető látta, hogy nagyon különböző a tempó, úgy előre küldött minket. Szűk, csúszós, kanyargós, meredek ösvényen másztunk fölfelé egymást támogatva a meleg és párás dzsungelben. A hegy tetejét köd borította, de nem is a kilátás volt a lényeg ebben az élményben, hanem a természet, a kitartás és az összetartás. A visszautat trópusi zivatarok tarkították, így a meredek ösvényből patak, majd sártenger lett. Életem egyik legnehezebb és legszebb túrája volt. Minden elismerésem az idősebb csapatnak, hogy teljesítették. A hegy lábánál található folyó (amiről elfelejtetek szólni, amikor a jegyet veszed) kapóra jött, hogy lemossuk magunkról a sarat. (1 CUC-ért cserébe persze átvisznek tutajjal is).

Azoknak is érdemes ellátogatni ide, akik nem szeretnek hegyet mászni. Kilátókkal, vízesésekkel és könnyebb túrákkal is kecsegtet a terület.

• Alexander Humboldt Nemzeti Park –  A város stadionja mellett sétálj el a part másik végén található ösvényig. Haladj át az ösvényen, vigyázz a pici rákokra. A folyóhoz érve menj ki a mólóra. Hamarosan érkezik egy kis csónak. Alkudj az árból, utazz át a túlpartra. Sétálj végig a keskeny fapallón. Fordulj balra és már ott is vagy. Többféle opció közül választhatsz, attól függően, hogy mit szeretnél megnézni vagy mennyi időd van. Az egyik legérdekesebb élmény egy családi ház udvarának hátuljában lévő, föld alatti barlang vízgyűjtőben való lubickolás volt. Túravezetőt itt is kapsz a belépődhöz.

A Baracoában töltött napjaimra mindig örömmel gondolok vissza, teljesen lenyűgözött a környező növény- és állatvilág, a helyiek közvetlensége és az egész hely hangulata. Ezt el is mondom mindenkinek, aki Kubáról kérdez 🙂

Santiago de Cuba

Kelet- Kuba és a kubai kultúra fővárosa, mondják. Nagyon vártam a találkozást, de számomra ez a város hatalmas csalódás volt. Szűk, koszos utcák, jellemzően barátságtalan helyiek, jellegtelen épületek, parkok és elviselhetetlen, száraz forróság fogadott. (Utóbbi nem a város hibája, de napközben képtelen voltam kimozdulni, így hatással volt az élményre.) Emellett pedig itt szembesültem leginkább a kubai szexturizmussal, azzal ahogyan mindegy egyes étteremben, kávézóban, bárban, de még a tengerparton is idősebb európai (főleg olasz) és amerikai férfiak költik boldogan nyugdíjukat fiatal kubai leányzókra. Nem akarom részletezni, de nagyon sok visszataszító és elszomorító dolgot láttam és még többet hallottam férfi utazó társaimtól.

Látnivalók: 

• Itt egy nagyon jó lista angolul a fontosabb látnivalókról. Az általam meglátogatott  attrakciók közül José Martí és Fidel Castro síremlékét, illetve az őrségváltást és Playa de Siboney-t javaslom nektek.

 

• + 1: kövezettek meg, de útitársammal találtunk első este egy olasz éttermet, ahol jó áron nagyon finomakat lehetett enni (kubai mércével mérve). A maroknyi személyzet kedvessége pedig üdítő volt a városban. Minden este ott kötöttünk ki és nem csalódtunk. Szóval ha biztosra akarsz menni: La Dolce Vita

 

Trinidad

Az első város, amit a leglátogatottabb helyek közül megnéztem. Érkezés után percekig sokkolt a sok turista látványa a fő téren. Vezetett városi túrák? Túlterhelt internet? 5 CUC egy kávéért? Hova csöppentem? Aztán persze túllendültem a kezdeti értetlenségen és nagyon élveztem az ott töltött napokat. Éljen Trinidad a buli városa!

Látnivalók:

• Belváros: piciny kis település, belvárosa másfél óra alatt nagyon kényelmesen bejárható. Szépen rendben tartott / felújított épületek, templomok, kávézók, éttermek és galériák tarkítják az utcáit.

 

 

• Playa de la Boca: mi kerékpárt béreltünk a szállásadónktól az olasz lánnyal, akivel megosztottam a szobám. Már a tekerés is felér egy élménnyel, a strand tiszta és nyugalmas. Nem a legszebb, amit valaha láttam, de egy délutáni programnak megfelel. Ha csak egy napod van strandolni, akkor inkább a másik playára menj.
• Playa Ancón: ez a strand kicsit távolabb van a várostól, azt javaslom, hogy taxi collectivoval közelítsd meg. Nekem az itt töltött nap volt a kedvencem, érkezéskor leesett az állam. Pont mint a képeslapokon, amiket sóvárogva nézünk hideg téli estéken. Nekem jobban tetszett, mint Varadero.

• Salto de Javira: vízesés a közeli nemzeti parkban. Lovastúrával egybekötött attrakció (lehet, hogy másképp is megközelíthető), amit mindenki nagyon dicsért, akivel beszéltem róla. Sajnos én nem jutottam el, mert a lány, akivel megbeszéltem, hogy megyünk nem jött el, egyedül meg nem volt kedvem. (Meg hát kicsit másnapos is voltam és a strandolás jobb programnak tűnt 🙂
• Casa de la Trova: élő zene, koktélok, salsa. Mi más kell még?

Cienfuegos

Cienfuegos városát a franciák alapították, talán ezért, de merőben eltért a hangulata a többi településhez képest, amit meglátogattam. Volt valami fenséges és előkelő ebben a városban. A legnagyobb sajnálatomra rövid ottlétem nagy részét ágyban töltöttem betegség miatt. Azért egy rövid sétára futotta az erőmből a belvárosban.

Látnivalók:

• José Martí tér
• Museo Provincial
• Catedral de la Purisima Concepcion
• El Nicho Vízesés

 

Viñales – “A rum a kubaiak vitaminja” (viñalesi farmer)

Kicsiny falucska megbújva a sárgás – vöröses színű hegyek közötti völgyben az ország nyugati részén. Az ország leghíresebb dohánytermesztő vidéke. Kiemelt turisztikai település, mégis sokkal kevésbé éreztem zsúfoltnak, mint Trinidadot. A helyiek végtelenül barátságosak, mosolygósak és segítőkészek. Nagyon kellemes emlékként őrzöm a viñales-i látogatást.

Látnivalók:

• A falucska főtere és temploma. Ha valakivel szeretnél összefutni csak ülj ki a térre, előbb utóbb megjelenik az illető. Pláne hétvégenként, amikor a tér egy óriási szabadtéri fiesztává változik, ahol együtt bulizik a falu apraja nagyja.

 

• Dohányültetvény látogatás: Bár alapvetően az állatok turisztikai és egyéb, az emberek öncélú szórakoztatására való “használata” ellen kampányolok (delfin és fókashow-k, cirkuszok állatidomár bemutatói, elefánton utazás stb.) mégis itt a lovastúrát választottam és javaslom is. Az első nap a környéken tett látogatás alkalmával meggyőződtem róla, hogy azok a lovas gazdák, akik a választott túraszervezővel dolgoznak jól tartják és nem hajszolják túl az állatokat. Ne aggódj, nem kell gyakorlott lovasnak lenned, könnyű útvonal, az ösvények nem meredek hegyoldalon és folyókon át vezetnek. A paripák pedig nagyon jól ismerik a terepet. A túrán dohányültetvények között lovagoltunk, majd egy helyi termesztőhöz látogattunk el, aki elmesélte, hogyan ültetik és takarítják be, majd kötözik össze szárításhoz a dohányt – mindezt kézzel – és arról, hogy az állam elveszi a termesztett dohány 90%-át, hogy a gyárakban elkészítsék belőle a híres kubai szivarokat, amelyeket az üzletekben vásárolhatunk meg. Cserébe a maradék dohányból tradicionális módszerrel, kézzel készített szivarokat eladhatják a turistáknak és a bevételt megtarthatják.

 

• Mural de la Prehistoria – ezt az attrakciót nem nagyon tudtam hova tenni. Egy óriási festmény a hegyoldalon, amely az élet eredetét hivatott ábrázolni. Szerintem teljesen tájidegen és még ronda is.

• Palenque de los cimarrones – a történet szerint a barlang a  szigetre hurcolt néger rabszolgák búvóhelyeként szolgált. Az életüket bemutató kiállítást nem láttam, de a szombat esti élőzenés koncerten, majd a hajnalig tartó bulin nagyon jól éreztem magam.

Havanna

A főváros volt az egy hónapos körutam utolsó állomása. Az árak, mint ahogyan azt vártam magasabbak voltak, mint vidéken, ezért a szállásomat nem az óvárosban, hanem onnan kb. egy jó 10 perces sétára, központi helyen foglaltam a régi és az új városrész között. Ahogyan mindig, Havannában is a gyalogos városnézést választottam. Így volt lehetőségem kicsit a “színfalak” mögé nézni. Végigsétálni azokon az utcákon ahová a turistabuszok nem mennek be, ahol nem homár és koktél kerül az asztalra esténként. Havanna hangulata valóban egyedülálló, három napig szinte megállás nélkül róttam az utcáit annyira magával ragadott. A látnivalókról véget nem érő listát lehetne írni, helyette inkább a kedvenc képeimet szeretném megmutatni nektek. Havanna az én szememmel:

A kérdésre pedig, hogy hogy tetszett Kuba mindig azt válaszolom, hogy vegyesek az érzelmeim az országgal és az ott látottakkal kapcsolatban. Egyedülálló élmény volt, és nagyon örülök, hogy megtapasztalhattam.