Legalábbis nekem.
2007-t írunk, közeleg a nagyszüleim kerek házassági évfordulója és az én 20. születésnapom. Erre az alkalomra valami különleges és emlékezetes dukál. A családi kupaktanács összeül meghozza az ítéletet: utaznak a nagyszülők. Én meg velük…
Az első (és utolsó) szervezett út
Miután megszületett a döntés az ajándékot illetően már csak az úti célt kellett kiválasztanunk. Akkoriban még a Facebook-ról sem volt tudomásom nem hogy a Skyscanner-Tripadvisor-Booking.com aranyháromszögről. Utazásszervezői tapasztalatom is a nullához konvergált, ellátogattunk hát a város egyetlen utazási (utazás közvetítői) irodájába. Átbeszéltük a büdzsét és az igényeket, végül ár-érték arányban Tunézia tűnt a legjobb választásnak. Így utólag belegondolva jó döntés volt a szervezett nyaralás, két okból is. Egyrészt, mert kicsit megnyugtatta az aggódó nagymamámat, másrészt pedig ráébresztett, hogy ez a fajta kiszámítható, túlbiztosított, steril utazási forma nem nekem való.
Az első repülőút
Nagyon örültem az ajándékba kapott utazásnak, a repülés gondolatától azonban elég rendesen be voltam tojva. Nem attól féltem leginkább, hogy lezuhanunk, vagy ilyesmi, hanem, hogy rosszul leszek. Mert hogy én az autóban, buszon sőt néha még a vonaton is hajlamos vagyok a rosszullétre. Egyik pillanatról a másikra lezsibbadnak a végtagjaim és az orrom (én sem értem), lesápadok, izzadok mint azok a bizonyos lányok a templomban és iszonyatos hányinger gyötör. Szóval meggyőződésem volt, hogy amint megmozdul az a gépmadár én kidobom a taccsot és Tunéziáig szenvedek majd. A legnagyobb meglepetésemre nem így történt, sőt azóta sem lettem rosszul repülés közben. (Bárcsak lenne repülőjárat Budapest és Szarvas között 🙂 Elfoglaltam a helyem, ellenőriztem, hogy van-e hányós zacskó (volt) és megpróbáltam becsatolni az övem. Izgatottság és félelem keveredett bennem, az övet meg csak nem tudtam megfejteni. Ekkor a szomszéd ülésről egy vékonyka hang szólított meg:
– Nem tudod bekapcsolni? Nézd csak, így kell! Most utazol először? Izgulsz? Nem baj én is izgultam. Mi sokat utazunk az anyukámmal. Félsz? Megfogjam a kezed?
Hát így kezdődött az első utam. Csoda, hogy azóta is imádok repülni?
Az első külföldi nyaralás a nagyszülőkkel
Szendvics és üdítő a hűtőtáskába, kávé a termoszba. Nyitódik a kocsiautó, unoka hátra be, mama anyósülésen, tata (mi tótok így mondjuk) indítja a motort és már robogunk is a kétütemű trabival a gyomai strandra. Ez jelentette nekem a nagyszülős utazásokat.
Tunézia elég nagy ugrás volt, főleg mert velük utazás nélkül is, mondjuk úgy, izgalmas az élet. Csak hogy éreztessem a dolgot egy héttel az utazás előtt a nagymamám leforrázta magát, eltört a nagylábujja és a reptéren indulás előtt még egy darázs is megcsípte… Kár volt aggódni egyébként, nagyszerűen sikerült a vakáció, amint megérkeztünk véget ért a pechszéria. Egyedül egy taxissal gyűlt meg a nagypapám baja, aki tevéért megvette volna a csinos szőke nagymamámat.
Az első kultúrsokk
Nem volt túl sok összehasonlítási alapom, hiszen az út előtt alig láttam valamit Magyarországon, de szinte még a szülővárosomon kívül is. A nyelv, az emberek viselkedése, a bazár forgataga, az illatok (és szagok) keveredése, a színes és hangos kavalkád az első pillanattól magával ragadott. Máig emlékszem az ezán (imára hívás) hangjára és az erős jázminillatra, melyet a tenger sós levegőjével kevert a szél. Arra persze akkor még nem gondoltam, hogy pár évvel később úgy kell majd vadásznom az érzést, hogy külföldön vagyok, amikor Európában utazok.
Nem csak Tunézia, de a magyarok is sokkoltak. Utóbbiak a viselkedésükkel. Minden reggel volt például valaki, aki megpróbálta kicsempészni a szendvicset a zsebében és persze lebukott. Minden. Egyes. Reggel.
Az első külföldi UNESCO világörökség
Megelevenedett a történelem Karthágó romjai között sétálva. A tikkasztó hőségben meghallgattuk az idegenvezetőnket, és végigmentünk a csoport tempójával a látványosságon. Sem gyorsabban, sem lassabban nem lehetett haladni. Elmélyülni, elképzelni a történelemkönyvekben olvasott történeteket pedig végképp nem. Egyszer biztosan visszamegyek még, hogy magam fedezzem fel az évezredes építményeket.
Az első nagy hibám
Mármint ami az adattárolást illeti. Sajnos akkoriban nem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget a fényképeim tárolásának. A régi laptopom, melyen ezeket tároltam tönkrement és mire tudomást szereztem róla, már nem lehetett megmenteni a fotókat. Ez a néhány kép maradt meg csupán a felejthetetlen első kalandról.
travellerblog 
Vélemény, hozzászólás?